Hétfőn ismét összeült a vásárhelyi operatív stáb

– a rendőrség munkatársai tájékoztattak, hogy jelenleg 54 fő van hatósági karanténban Hódmezővásárhelyen
– a kijárási korlátozás megszegése miatt 138 esetben figyelmeztetésben részesítettek lakosokat, míg 5 esetben szabálysértési feljelentés történt.
– a piac működését új rendelet határozza majd meg, eszerint hétköznapokon is érvényesek a vasárnap bevezetett idősávok; a 65 év felettiek 9.00-11.00 között látogathatják a piacot, a 65 évnél fiatalabbak pedig 6.00-9.00 valamint 11.00-től amíg a piac tart.
– az önkormányzat által a hajléktalanszállónak felajánlott konténer-szállót kizárólag izolációs célra használják majd
– a Kapcsolat-központ által működtetett Kovács-Küry Időskorúak Otthonába 10-14 időst engedtek haza a kórházból
– továbbra is kapjuk a különböző cégek és magánszemélyek felajánlásait, maszkot, fertőtlenítőszert, ezt hálásan köszönjük
– folytatódik az önkormányzat részéről a rászorulók segítése, eddig az önkormányzattól 40 család kapott élelmiszer-csomagot, további 19 csomagot osztott ki a Cigány Nemzetiségi Önkormányzat, Gyöngyösi Ferenc képviselő 30 családnak osztott saját készítésű segélycsomagot, dr. Kis Andrea alpolgármester 24 csomagot osztott ki rászoruló családoknak ebben a hónapban, Dr. Berényi Károly alpolgármester szintén személyesen állított össze és osztott ki 18 családnak élelmiszercsomagot. Horváth Zoltán és Galambos Kornélné Katalin rászoruló családoknak, időseknek vittek élelmiszercsomagokat. A segítő akcióba amúgy minden települési képviselő becsatlakozott, sokan a képviselői tiszteletdíjukat ajánlották fel az önkormányzat népjóléti irodájának, tartós élelmiszercsomagok összeállításához, vagy ebből vásárolnak rászoruló embereknek.