Szigorítások az operatív stáb mai ülésén

A városban mindenütt kifejezetten javasolt a maszkviselés

A reggeli operatív stáb ülésén egyaránt jöttek jó és rossz hírek. Jó hír, hogy továbbra sincs beteg az időseket ellátó otthonokban és a hajléktalanszállón, ahol egy magánszemély felajánlásának köszönhetően még ezüst kolloidos fertőtlenítés is volt.

A polgármesteri hivatal is rendben tud működni, csak néhány dolgozó van otthon betegség miatt. A bezárt kulturális intézmények dolgozóiból mobil munkacsoportot hoznak létre, vagyis, hogy ne maradjanak munka nélkül, más területen kapnak feladatokat.

A piac területén is fegyelmezettek az emberek, a szabályokat többnyire betartják. A piac forgalma azonban érezhetően csökkent az elmúlt időszakban.

A rendőrség beszámolt arról, hogy jelenleg 107 ember van hatósági karanténban, valamint folyamatosan ellenőrzik a maszkviselési szabályok betartását a helyi szabályozásban meghatározott közterületeken, valamint a boltokban és az üzlethelyiségekben. Az éjszakai kijárási tilalom megszegéséért néhány esetben kellett eddig kisebb bírságot kiróniuk.

Mint ahogy arról már beszámoltunk, az Oldalkosár utca 4 szám alatti, valamint a Szabadság téri óvodák covid-fertőzés miatt zárva vannak az EMMI rendelete alapján november 23-ig. Két újabb intézményben is találtak azóta coviddal fertőzött személy, a Oldalkosár utca 14 szám alatti óvodában és a Szent István utcai Óvodában, ahol az illetékes hatóság döntését várják az esetleges bezárásról. A városban a karanténban lévők a krízisközpont telefonszámán (06 30 616 2535) kérhetnek segítséget, például a bevásárlásban, gyógyszer kiváltásban, ugyanúgy, mint a tavaszi időszakban.

Lakossági észrevétel volt, hogy sokan voltak a focipályákon a hétvégén. Mivel – a versenysport kivételével – minden sportolás tiltott, ami nem egyéni sport, így az érintett helyeken figyelmeztető tábla lesz kihelyezve.

Ugyanígy több jelzés érkezett a kocsmák nyitva tartásával kapcsolatban. A rendőrség tájékoztatása szerint ugyanaz vonatkozik rá, mint a vendéglátó helyekre. Vagyis kizárólag a vásárlás idejére bemehet a vevő, de az italt ott nem fogyaszthatja el. Ha a vásárolt termék alkohol, akkor azt közterületen nem ihatja meg, azonban a kávéra a tiltás például már nem vonatkozik.

Dr Mester János képviselő rossz hírekkel szolgált a stáb tagjainak. A járvány elkeserítő mértékben tombolni kezdett, a kórházakban a covidos osztályok telítődtek, újakat kell kialakítani. Itt, Vásárhelyen is újabb rész kerül elkülönítésre a vírussal fertőzöttek számára. Mivel a tesztelési eredmények nagyon lassan érkeznek meg, ezért a hatósági karantént is későn rendelik el, addig pedig az érintett betegek, – főleg, akik nem érzik magukat rosszul -, rendszerint megszegik a karantén szabályait. Csak egy kicsit szaladnak el a boltba, közben megfertőzve más személyeket. Sokkal komolyabban kell venni a járványt, mert hiába vannak lélegeztető gépek, ha nincs hozzá személyzet. Míg tavasszal például az egyik magyar kórházban összesen egy beteg került intenzív osztályra, addig most 3 nap alatt 5 ember került be. Aki teheti, maradjon otthon és kerülje azokat a helyeket, ahol sokan vannak. Sajnos a levegő szennyezettsége, a szálló por is kedvez a vírus terjedésének. Nemcsak azért, mert eleve rontja a tüdő teljesítőképességét, hanem ezeken a szemcséken megtelepszik a vírus, ezért könnyebben tud terjedni. A maszk sok esetben segít, véd ez ellen.

Hódmezővásárhelyen az operatív stáb a következő döntést hozta: a kötelező maszkviselésre kijelölt helyek maradnak továbbra is érvényben, de KIFEJEZETTEN JAVASOLJUK MINDEN KÖZTERÜLETEN AZ ÁLLANDÓ MASZKVISELÉST! Különösen vonatkozik ez a boltok, bevásárló központok parkolójára és azokra a helyekre, ahol nem tartható a biztonságos távolság. Amennyiben nem javul a helyzet, JÖVŐ HÉTEN HÓDMEZŐVÁSÁRHELY TELJES TERÜLETÉRE SZÓLÓ KÖTELEZŐ MASZKVISELÉSI SZABÁLYOZÁS LÉPHET ÉLETBE.Reméljük azonban, hogy az önkéntes maszkviselés meghozza az eredményt, és javulni fognak a mutatók.