Operatív Stáb – minden hétfőn

Az Operatív Stáb hétfői értekezletén elhangzott:

  • jelenleg 181 vásárhelyi lakos van hatósági karanténban, ebből is látszik (előző héten 131 főt tartottak nyilván), hogy a számok folyamatosan emelkednek.
  • dr. Mester János háziorvos elmondta, hogy attól függően, hogy a vírus hogyan jut be szervezetünkbe alakulnak az elsődleges tünetek. Amennyiben a behatolási kapu az orr, vagyis orron keresztül jut be a vírus a szervezetbe a felsőlégúti megbetegedések a jellemzőek, ha pedig szájon keresztül jut be, akkor a hányás-hasmenéses tünetekkel találkozhatunk.
  • Amit a megfertőződés ellen tehetünk az a sebészi maszk, vagy alaposan és rendszeresen tisztított textilmaszk viselése, a megfelelő távolság betartása, a rendszeres kézmosás, fertőtlenítés.
  • az óvodák közül jelenleg kettő van hatóságok által elrendelt rendkívüli szüneten. Az Észak utca is érintett lett, ott most várják a minisztérium rendelkezését.
  • Két óvoda esetében honvédségi fertőtlenítési lehetőséget is igénybe vettek.
  • Bár a szülők többsége türelmes és együttműködő, kérjük mi is a megértésüket.
  • Az óvodák rendkívüli szünetét, illetve a járványhelyzet kezelésével kapcsolatos elméleti és gyakorlati tennivalókat az EMMI és a Nemzeti Népegészségügyi Központ határozza meg, rendeli el. Ezt felülírni sem az óvodák igazgatója, sem a polgármester nem hivatott. A jelenlegi előírások és járványügyi helyzet miatt nem lehet ügyeletet létrehozni a COVID-19 által érintett óvodákba járó gyerekek számára.
  • nem hagyunk egyetlen gyereket sem étel nélkül a bezárt óvodákban. A rendkívüli szünetre elrendelt óvodák gyermekei is hozzájuthatnak a napi meleg ételükhöz, a főzőkonyhák (Cseresnyés kollégium konyhája és a Kalmár-konyha) telephelyein.
  • sajnos leállították a pedagógusok, a szociális intézményben dolgozók és a bölcsődei alkalmazottak heti tesztelését. Jelenleg mind az 56 bölcsődei dolgozó tesztje negatív.
  • a helyi hajléktalanszállón is felbukkant a vírus, azokat az ellátottakat, akik esetgyanúsak vagy pozitívak elkülönítik.
  • Felhívjuk mindenki figyelmét, hogy Hódmezővásárhelyen a bevásárolóközpontok parkolóiban is kötelező a maszkhasználat!
  • Dr. Márki-Zay Péter polgármester azt javasolja, hogy semmiféleképpen ne lazítsunk karácsony közeledtével sem az eddigi szabályok szigorú betartásán, túl sok emberéletet követelt már ez a járvány.

Vigyázzunk egymásra, vigyázzunk magunkra!